Windows - MySQL szerver bemutatása - MySQL Control Center

MySQL 5. rész

forráskód letöltése
Cikksorozatunk elején említettük, hogy ma már létezik a MySQL-hez könnyen kezelhető, grafikus felhasználói felület, jelen részünkben ezt mutatjuk be. A Microsoft SQL szerver "Enterprise Manager"-hez hasonlóan több kiszolgáló adatbázisainak teljeskörű konfigurálását és lekérdezését hajthatjuk végre vele, beleértve a biztonsági beállítások kezelését és az adatbázisok létrehozását is.
A segédprogram neve: MySQL Control Center, de általában csak MyCC-ként emlegetik. Letölthető a www.mysql.com címről, verziótól függően kicsomagolás után, mintegy 6 MB a telepítőkészlet. *.MSI csomagban találhatók az állományok, tehát maximálisan együttműködik a Windows Installer szolgáltatással, így eltávolítása, frissítése is egyszerűen megoldható.
  • Megjegyzés: az alábbi menük mindegyike úgy érhető el, hogy a jobboldali egérgombbal rákattintunk a szóban forgó objektumra, akkor is, ha erre nem hivatkozunk külön.
Kiszolgáló regisztrálása
Telepítés után elhelyez egy parancsikont az asztalon, kattintsunk rá és futtassuk a programot. Alapértelmezésben nem kapcsolódik semmilyen kiszolgálóhoz (helyihez sem), nekünk kell beregisztrálnunk a hatókörbe eső, kezelendő szervert. Kattintsunk a File > Register Server menüpontra, minimálisan a "Host Name" mezőt kell kitölteni, beírva a szerver gépnevét vagy IP címét. A "Test" gombbal lehet ellenőrizni, hogy a megadott információkkal hozzá lehet-e kapcsolódni a géphez, amennyiben a "Connection Successful" üzenet jelenik meg, minden rendben van, kattintsunk az "Add" gombra.
Ezzel felvettük a konzolba az adott kiszolgálót. Több MySQL szerver esetén a fenti lépések megismétlésével továbbiakat is hozzáadhatunk.
Kapcsolódás egy kiszolgálóhoz
Azzal, hogy regisztráltunk egy kiszolgálót, még nem kapcsolódtunk hozzá, nem tudjuk milyen adatbázisok találhatók rajta, nem tudunk lekérdezéseket készíteni, stb. Kattintsunk a jobboldali egérgombbal a "MySQL Server" listában az egyik kiszolgáló nevére és lépjünk a "Connect" menüpontra.
Három csoportot különböztetünk meg egy szerver kezelésénél:
  • Databases
Itt látszanak a szerveren lévő adatbázisok.
  • Server Administration
A kiszolgálóval kapcsolatos statisztikai és konfigurációs információkat jeleníti meg.
  • User Administration
Az egyes adatbázisok elérésével és hozzáférési jogosultságaival kapcsolatos beállítások kezelésére szolgál. Felhasználókat hozhatunk létre és jelölőnégyzetek segítségével, egyszerűen szabályozhatjuk, hogy ki mihez, milyen módon férhet hozzá.
Adatbázisok kezelése
Kattintsunk a "Databases" tárolóban az egyik adatbázis nevére a jobboldali egérgombbal és lépjünk a "Connect" menüre. Csak akkor láthatjuk a táblákat, ha elvégeztük a csatlakoztatást. Az egyes táblákra kattintva a képernyő jobb oldalán láthatók a mezők, azok típusai, mérete, stb.
Egy tábla adatainak lekérdezéséhez kattintsunk a táblára a jobboldali egérgombbal, majd az "Open Table" valamelyik almenüjére: a "Return all rows" visszaadja az összes rekordot, a "Return Limit" csak a beírt megadott számú rekordot adja vissza, míg a "Query" egy tetszőleges lekérdezés elkészítését teszi lehetővé.
A Tools > Show Create hatására a ki kell választanunk egy táblát és az "Execute" gomb hatására megjelenik a létrehozását végző SQL parancs, például:
CREATE TABLE ugyfelek (
  nev char(40) default NULL,
  nev2 char(40) default NULL,
  cim char(40) default NULL,
  adoszam char(40) default NULL,
  bszsz char(40) default NULL,
  telefon char(40) default NULL,
  KEY cim(cim),
  KEY nev(nev)
) TYPE=MyISAM;
Kijelölve, majd vágólapra mentve bemásolhatjuk az Open Tables > Query ablakba, elvégezzük rajta a szükséges módosításokat, futtatjuk a lekérdezést és máris kész egy új tábla.
Minden adatot törlünk a táblából az "Empty Table" menüvel, töröljük a teljes táblát a "Delete Table"-vel és átnevezzük a "Rename"-el.
Ha változtatást végzünk, használjuk a "Refresh Tables" menüt a megjelenítések frissítéséhez.
Kiszolgáló kezelése
A "Server Administration" szekcióban főleg információkat kérhetünk a kiszolgálóról: megjeleníthetjük a folyamatlistát, az aktuális állapotot és a környezeti változókat. Ezenkívül a "Flush" menüből nyíló további menükkel szolgáltatásonként lehet üríteni a gyorsítótár tartalmát (a memóriában lévő adatokat a merevlemezre írja).
A "Ping" menü ellenőrzi, hogy él-e a kapcsolat a kiszolgáló szolgáltatással, az eredményt alul a státuszablakban látjuk (pl.: "[@localhost:3306] mysqld is alive").
Végül a "Shutdown" menüvel leállíthatjuk az SQL szervert.
Felhasználók kezelése
Az "User Administration" szolgáltatáshoz is első lépésben kapcsolódnunk kell a "Connect" menüvel. Ekkor megjelennek az elérésre jogosult felhasználók. Az "Add User" menüvel lehet létrehozni új felhasználót és egyben azt is beállítani, hogy milyen jogosultságokkal és mihez férhet hozzá.
Jelöljük ki az "Allow access to" farendszerben, hogy melyik adatbázis, melyik táblájához adunk hozzáférést. A "Privileges" listában találhatók a hozzáférési jogosultságok, teljes hozzáféréshez aktivizáljuk az "All Privileges" jelölőnégyzetet.
Beállításainkat később az "Edit User" menüvel vagy a felhasználó nevén egy duplakattintással tudjuk módosítani.

MySQL szerver cikksorozat